Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Még száz év testvérvárosi barátság

Újbuda   |   2017, november 23 - 13:31
Nyomtatóbarát változatSend by email

Német képzőművészek kiállításának megnyitóján erősítette meg elköteleződését az együttműködés mellett Stuttgart Bad Cannstatt és Újbuda.

November 21-én nyílt meg Gabi Schreiner és Annerose Lechner képzőművész tárlata a Karinthy Szalonban, ez alkalomból a két városrész vezetője újra megerősítette elköteleződését a testvérvárosi kooperáció mellett. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere köszöntőjében elmondta: 20 esztendeje egy üres papírlapon született meg a két városrész szerződése, amelyet akkor a fürdővárosi hagyományokra, illetve a német, sváb múltra alapoztak. A városvezető kiemelte, hogy az együttműködés során kiváló művészeti kapcsolatok alakultak ki, több mint 100 alkotó mutatta már meg így magát.

Bernd-Marcel Löffler, Bad Cannstatt elöljárója azt hangsúlyozta, a kapcsolat nem egyes városvezetőkhöz kötődik, hanem integráns része életünknek. Szerinte nemcsak a fürdőkultúra köti össze, teszi hasonlatossá a két városrészt, hanem az is, hogy Újbuda, illetve Bad Cannstatt egy-egy nagy metropolisz része, mégis önálló arculattal, sajátságos hangulattal bírnak. – Az ábrázoló művészet nem ismeri a nyelvi akadályokat, ezért nagyon jó kapcsolattartó – tette hozzá az elöljáró. Náluk is pezsgő a művészeti és kulturális élet, például a Kunsthöfle Galéria 1936 óta motorja a helyi képzőművészetnek. Köszöntője végén pedig azt kívánta, hogy még száz évig tartson ez a partnerség.

Annerose Lechner elmondta, hogy a tárlaton látható képeket kifejezetten erre az alkalomra készítette. Az absztrakt festményekkel elsősorban emberi érzéseket kívánt kifejezni, és fontosnak tartja, hogy mindig sorozatokat készítsen, ahogy most is. Gabi Schreiner másodszor állít ki nálunk, most olyan alkotásokat hozott, amelyeket elmondása szerint egy velencei nyaralás során gyűjtött szín- és formaélmények inspiráltak.

A kiállítás december 15-éig látogatható a Karinthy Frigyes út 22. alatt, hétköznap 10.00–18.00 óra között.

B. Gy.