Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 12. vasárnap, Pongrác

Megkezdődött a közműépítés a Budaörsi úton

Újbuda   |   2015, június 22 - 13:24
Nyomtatóbarát változatSend by email

Előreláthatólag július 22-éig tartanak a vízvezeték építési munkálatok a Budaörsi úton a Muskotály köz és a (Nagyszőlős utca közelében lévő) Homonna utca közötti szakaszon.

Az építkezés idején két helyen kell forgalomkorlátozásra és útszűkületre kell számítani a Budaörsi úton. A munkaterület a kifelé haladó útpályáján a szélső sávot foglalja el a Muskotály köztől a Fehérló utcai csomópontig. A közlekedni 2 forgalmi sávon lehet úgy, hogy az egyik sáv a munkaterület mellett a kifelé haladó oldalon halad, míg a másik sáv a befelé vezető útpályára lesz átterelve a Muskotály utca és a Fehérló utca közötti szakaszon. Emiatt a befelé haladó irányban csak 1 forgalmi sáv lesz biztosítva.

A Budaörsi út kifelé haladó útpályáján a Fehérló utca (Zólyom köz) és a Nagyszőlős utca közötti szakaszán is zajlik majd a vízvezeték-építés, ezért nappal a munkaterület mellett 2 x 2,75 méter széles, szűkített forgalmi sávban lehet haladni. A sávelzárással is járó munkákat a kisebb forgalmú esti időszakban (tervezetten este 20 és reggel 6 óra között) végzik. Ekkor csak egy forgalmi sáv lesz járható kifelé vezető irányban is.

A vízvezeték-építés július 22-ét követően is folytatódik a Budaörsi úton: ekkor a 2x4 sávos útpálya kifelé vezető oldalán két ütemben lesz építés, elsőben a Homonna utca – Dayka Gábor utca közötti terület második ütem a Dayka Gábor utca – Rahó utca közötti szakasz lesz felbontva. Itt a szélső sávot érinti majd a korlátozás, a 3 belső sáv járható lesz.

Újbuda