Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Megszűntek a roamingdíjak az EU-ban

Újbuda   |   2017, június 15 - 14:59
Nyomtatóbarát változatSend by email

Június 15-től eltörölték a roamingdíjakat az Európai Unióban, így a távközlési cégeknek belföldi díjakért kell mobilszolgáltatást biztosítaniuk az unión belül időszakosan külföldre utazók számára.

Az EU-n belül mostantól felárak nélkül, a hazai díjszabás szerint lehet mobiltelefonról hívást kezdeményezni és fogadni, SMS-t írni és internetezni. Az új feltételek érvényesek az Európai Gazdasági Térséghez (EGT) tartozó Izlandon, Liechtensteinben és Norvégiában is. Az EU-roaming ugyanakkor nem terjed ki az unión kívüli európai államokra, így például Svájcra, vagy a szomszédos országok közül Szerbiára és Ukrajnára. Nem vonatkozik a roaming a magyarországi hálózatról külföldi számra indított hívásokra sem, ez utóbbi nemzetközi hívásnak számít.
A változtatás a külföldre utazó turistákat, az időszakosan külföldön dolgozókat és tanulókat, illetve a határ menti ingázókat is érinti, és egyaránt vonatkozik az előre fizetős kártyákra és a havidíjas előfizetésekre.
Ha viszont valaki állandó jelleggel használja egy másik uniós országban a SIM kártyáját, akkor a mobilszolgáltatók - a méltányos használat elve alapján - eseti díjat számíthatnak fel. A roamingcélú adatforgalomban pedig korlátot állíthatnak fel a szolgáltatók a korlátlan belföldi adatkeretet tartalmazó csomagok esetén.


A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) múlt heti közleményében hangsúlyozta, hogy kiemelten ellenőrzik a szolgáltatók roaming-díjszabási gyakorlatát, a hatóság eddigi tapasztalatai szerint azonban a szolgáltatók betartották a roamingdíjak csökkentésére vonatkozó előírásokat.
Hozzátették, hogy a barangolási díjak csökkentése évek óta fokozatosan ment végbe az unióban, a roamingdíjak eltörlése ennek a folyamatnak lesz az utolsó lépése. Az NMHH adatai alapján az elmúlt három évben a 14 év feletti lakosság mintegy 30 százalékát (csaknem 2,4 millió embert) érintette a roamingszabály, ennyien utaztak külföldre Magyarországról, de többségük - vélhetően a magasabb költségek miatt - nem használta a mobiltelefonját.

A díjbevétel kiesése alapvetően negatív hatást jelent a telekommunikációs szolgáltatóknak, ugyanakkor a társaságok az elmúlt években már felkészülhettek erre a lépésre. - Az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete (BEREC) úgy számol, hogy szektorszinten 1,2 milliárd euróba kerülhet a díjak eltörlése, miközben évente körülbelül 4,7 milliárd euró bevétel származik a roamingdíjakból. Az uniós felügyelet számításai alapján a hang- és SMS-alapú díjak kiesését az adatforgalomra felszámított eseti díj - részben - kompenzálni fogja - írta Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.

MTI