Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Megvolt az egyházi vezetők újévi fogadása

Újbuda   |   2016, február 1 - 10:26
Nyomtatóbarát változatSend by email

Január 28-án tartották az önkormányzat Zsombolyai utcai épületében az egyházi vezetők újévi találkozóját. Az eseményre Hoffmann Tamás polgármester hívta meg a kerületben működő felekezetek képviselőit és a közfeladatok ellátásával foglalkozó egyházi intézmények, iskolák, óvodák vezetői. A résztvevők felelevenítették az elmúlt év eseményeit és megbeszélték idei feladataikat.

Minden évben összegyűlnek a kerületi egyházi vezetők azzal a céllal, hogy átbeszéljék terveiket, ápolják és építsék egyházi kapcsolataikat. Az idei eseményen részt vett Simicskó István honvédelmi miniszter és felhívta a figyelmet az európai keresztény-zsidó értékeken alapuló kultúra és hagyományvilág megerősítésére. Szerinte a migráns ügy olyan kihívást eredményezett, amelyről még nem tudni hova vezet, ugyanakkor veszélyeket rejt magában. Az egyházi iskolák nevelői szerint ez a téma a diákságot is foglalkoztatja, ezért minél több tényszerű ismeretet adnak át nekik az eligazodáshoz. Szabolcs Attila országgyűlési képviselő a közösségek, családok széthullásának veszélyeire hívta fel a figyelmet, megköszönte az egyházak tevékenységét, amit e folyamatok megfordításáért végeznek. Hoffmann Tamás polgármester úgy véli, Újbuda a béke szigete, a fővároshoz és az ország más részeihez képest szerencsés helyzetben van, amit szerinte meg kell becsülni.

H.L.