Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Mezítlábas kert a környezettudatos bölcsődében

Újbuda   |   2016, június 1 - 14:34
Nyomtatóbarát változatSend by email

Mezitlábas kertet avattak a Napsugár Bölcsődében május 20-án. A megvalósításához szükséges forrást részben Újbuda Önkormányzata biztosította, miután 2016-tól a bölcsődés gyermekekre is kiterjeszti környezettudatos nevelési programját.

- Tavaly született meg a konkrét elhatározás, hogy a környezettudatos nevelés terén hosszú évek óta rendkívül sikeres iskolai és óvodai programunkat hirdessük meg bölcsődék számára is – mondta Hoffmann Tamás polgármester. Az óvodásoknak szóló programban csaknem 4 ezer gyermek vesz részt, melybe igyekeznek bevonni a családtagokat is. Gondolkodásmódjuk, környezettükkel való kapcsolatuk pozitív irányba változott az elmúlt években, megismerték a kerület természeti értékeit, a védendő növény és állatvilágot. A Budai-Sas hegyi Természetvédelmi Terület vagy a kamaraerdei tanösvény látogatása például számos óvoda éves programjának szerves része. Mindennek eredményeként mára 11 elismert zöld óvoda működik a kerületben, ősztől pedig az önkormányzat jóvoltából pályázni lehet az „Újbuda Környezettudatos Bölcsődéje” címre is. Ez a kezdeményezés egyedülálló az országban. – Év elején közös gondolkodás kezdődött a bölcsődevezetőkkel arról, hogyan tudnánk bekapcsolódni a programba – mondta Unger Katalin, a XI. kerületi Egyesített Bölcsődék intézményvezetője, aki szerint a Napsugár Bölcsőde eddig is élen a járt a környezettudatos nevelésben. Bevezették például a szelektív hulladékgyűjtést és madármegfigyeléseket is tartottak. Elsőként csatlakoztak az önkormányzat programjához és igyekeztek valami egyedivel előrukkolni, így született meg a mezítlábas kert gondolata. Az intézmény vezetője és dolgozói rengeteg információt és ötletet gyűjtöttek, a Tabajd Mezítlábas Parkba személyesen is ellátogattak. – Tapasztalatainkat megpróbáltuk a bölcsődés korosztályhoz igazítani, mivel pici lábuk más anyagokat visel el, mint a nagyobbaké – mondta Kiss Györgyi a bölcsődevezető. Utána néztek annak is, milyen fontos szerepet játszik a mezítlábasság a láb szerkezete, izomzata, ízületei valamint a mozgáskoordináció, az egész mozgásfejlődés szempontjából. Egy szülő segítségével megszületett a látványterv, majd kijelölték a helyét, és két hónap alatt közös erőből megépült a mezítlábas kert különböző méretű faanyagok, rönkök, mulcs, kavics és homok felhasználásával. Az önkormányzat százezer forinttal járult hozzá a kezdeményezéshez, további 150 ezer forint pedig a szülők támogatásából gyűlt össze.

Ősztől lehet pályázni az „Újbuda Környezettudatos Bölcsődéje” címre. A fejlesztéshez 100 ezer forintos anyagi támogatást is biztosít az önkormányzat minden jelentkező intézmény számára.

H. L.