- Szokták mondani, hogy a kor csak egy szám, nem pedig érdem. De az, hogy ma itt, a lágymányosi Duna-parton az egyik legeredményesebb magyar kajak-kenu bázis teraszán beszélgetünk, önnek köszönhető. Milyen rendszerességgel, és milyen érzésekkel jár le Spariba?
Egyszer megkérdezték Hofitól: hogyhogy ilyen sokáig életben tetszett maradni? Mire ő: „azért sikerült, mert még nem haltam meg”. Komolyra fordítva, 1961 óta él ez az egylet, eredetileg a XXI. kerületben, Budai Spartacus néven született. Budafoki vagyok már kilencven éve, és mivel én szegény családból származom, azt szerettem volna, hogy minden gyereknek lehetősége legyen itt a vízen megtanulni úszni, evezni, sportolni. Manapság már csupán vasárnaponként járunk le ide egykori tanítványaimmal, megkávézunk, majd átvitatkozzuk a délelőttöt, aztán mindenki megy a dolgára, én például az unokámékhoz ebédre. Természetes, hogy mindig jó érzés ide lejönni, ha kell, bármikor itt vagyok, én nyitom ki a csónakházat, de ma már nem szólok bele a fiatalok dolgába, akkor sem, ha azt látom, hogy valamit nem úgy csinálnak.
- Az ön sportolói pályafutásának egy szerencsétlen térdsérülés vetett véget, páratlanul hosszú és eredményes edzői karrierje azonban mindenért kárpótolhatta az évtizedek során...
1955-ben megnyertem a két válogatót, bekerültem a válogatottba, olimpiai kerettag voltam, egy téli edzésen azonban gimnasztika közben kiment a térdem, a Sportkórházban hat hétre gipszbe rakták, de mikor levették, nem tudtam hajlítani a lábam. Megpróbáltam visszatérni a kenuba, de meg sem tudtam közelíteni a korábbi időimet, ezzel az 1956-os melbourne-i olimpiai részvételnek, és mivel mérgemben megnősültem, családot alapítottam, a sportolói pályafutásomnak is vége szakadt. Ezután kezdtem el gyerekekkel foglalkozni, előbb a Magyar Honvédelmi Szövetségben, ahol a kenusokkal már az első esztendőben, 1958-ban öt magyar bajnoki címet nyertünk, a válogatottba is adtunk egy versenyzőt. Ennek ellenére disszidensekkel való összeesküvéssel vádoltak és eltanácsoltak.
- Pedig az akkori csapatából néhány év múlva tizenhárom válogatott lett, a tokiói olimpiára is kijutottak, és érmekkel jöttek haza többen. Hogyan tudta újrakezdeni ezek után?
Nevelőegyesületemben, az Építőkben kezdtem el újra edzősködni. Mellette szövetkezetben dolgoztam az 1960-as évek legelején, amikor a Budapesti Spartacustól megkerestek azzal, hogy csinálnának egy kajak-kenu szakosztályt. Nagy dilemmában voltam, mert az Építőkben már kezdett egy jó kis csapat összeállni. Végül azonban igent mondtam a felkérésre. 1961. október 1-jén megalakult a Spari Budafokon, összesen két kenuval és két kajakkal. Több mint hatvan érdeklődő jött le az első hétvégén…
- Így indultak el, lényegében a nulláról, és ebből sikerült Haraszti Gábornak 1967-ben az ifjúsági Európa-bajnokságon Spari-színekben aranyérmet nyerni, majd a ’60-as évek végén, ’70-es évek elején még vagy tucatnyi Európa- és világbajnoki érmet összelapátolni. De minden szempontból viharos idők jártak.
Bizony. Összesen öt árvizet éltünk meg, pakoltunk ki és vissza mindent, engem közben egy időre el is távolítottak a Spariból, csak 1980-ban tértem haza, hogy ismét teljesen új alapokon szervezzem újra a széteső, megszűnés szélére sodródó klubot. Ez sikerült is, a ’80-as évek közepén, miután 1985-ben Budafokról Lágymányosra költöztünk, már ismét ott voltunk az egyesületi rangsor élén, valahogyan átvészeltük a ’90-es évek első felének megsemmisüléssel fenyegető gazdasági válságát is.
- Majd jött 1997, amikor az év utolsó napján máig érthetetlen módon leégett a lágymányosi bázis, több száz gyerek és felnőtt maradt a budafoki klub és a kajak-kenu sport árvája…
Felejthetetlen éjszaka, a pusztító tűzben mindenünk odaveszett… 196 hajó, 250 lapát, három motorcsónak, sátrak, hajóépítő anyagok, a csónakház, minden elégett. Példátlan, ma már elképzelhetetlen politikai és sportági összefogással néhány hónap alatt sikerült újjáéleszteni a szakosztályt itt, a XI. kerületben.
- Ahol 37 esztendő elteltével is nagy lelkesedéssel lapátolnak a gyerekek, nem is akárhogyan.
Igen, de ez sem volt sima víz. 2002-re jutottunk el ismét odáig, hogy az eredményeink után már annyi központi támogatást kaptunk, amennyivel stabilan meg tudtunk maradni. Húsz évvel ezelőtt én már nyugdíjasként vezettem az egyesületet, gazdálkodtam ki az edzők fizetését, a felszerelést, a versenyzők utaztatását.
- Sok növendék volt akkoriban is a Spariban?
Gyerek az itt mindig van. Ez a klub nagyon jó helyen van. Csak a XI. és a XXII. kerületnek van negyven iskolája. De még Pestszentlőrincről és Gödöllőről is hoznak át ide gyereket, hogy itt tanulják meg az alapokat.
- Ezeknek a gyerekeknek jó eséllyel egész életük a sport, a mozgás körül fog forogni, ahogy az öné is a kajak-kenu körül zajlott. Manapság hogy néz ki egy napja?
Nagy nehezen fölkelek (nevet)… Utána fürdés, reggeli, mindenképpen lemegyek az újságért, ha lottózom, akkor egy héten egyszer a lottózóba, ha csekket kell feladni, akkor a postára, ha a feleségem azt mondja, hogy a piacról kell hozni valamit, akkor a piacra. Utána megyek haza, kávézunk egyet a kertben, van egy kis féltető, ahová be lehet ülni akkor is, ha esik az eső. Ebédelünk, alszunk egyet, délután kimegyek a kertbe, vagy a hatéves unokámmal töltöm az időmet.
- Említette, hogy lottózik. Mit venne a nyereményből?
Építenék rögtön Budafokon egy új csónakházat. Mert a budafokiak is megérdemelnék azt, ami itt van.
Egy sikerkovács tablója
Olimpián:
1964 IV. helyezett: Szöllősi Imre
1968 III. helyezett: Szöllősi Imre
Világbajnokságon:
1966 I. helyezett: Szöllősi Imre
1970 II. helyezett: Szöllősi Imre,
II. helyezett: Hingl László, Cserha István
1971 VI. helyezett: Hingl László, Cserha István
1974 II. és VI. helyezett: Haraszti Gábor
Európa-bajnokságon:
1969 I. helyezett: Hingl László, Cserha István
III. helyezett: Szöllősi Imre
IV. helyezett: Pelikán László
|
|
|
|
