Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Nagy változások a hétvégi közlekedésben

Újbuda   |   2014, augusztus 21 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Nemzetközi triatlonversenyt rendeznek a fővárosban ezen a hétvégén, emiatt útlezárások és forgalmi változások várhatók, melyek Újbudát is érintik. Az esemény központi helyszíne a Kopaszi-gát.

 Nagy változások a hétvégi közlekedésbenA hétvégi IRONMAN 70.3 okán augusztus 22. péntek 22 órától augusztus 23. szombat 18 óráig az előkészítési munkálatok, utána pedig a vasárnap záruló verseny miatt lesznek jelentős útlezárások – tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).


Az amerikai világkupa-sorozat hivatalos féltávú versenyén a sportolóknak 1,9 kilométer úszást, 90 kilométer kerékpározást és 21,1 kilométer futás kell teljesíteniük. Az esemény központja a Kopaszi-gátnál lesz, ennek védett öble az úszópálya helyszíne is. Újbudán lesz a futópálya is, a versenyzőknek a táv teljesítéséhez öt kört kell futniuk a park nyugati kapujától (Vízpart utca) a Gellért térig.

Az előkészületek és a verseny során a Budafoki út városközpont felé tartó forgalmát az Építész utcától a lezárások miatt elterelik: a járművek a kifelé vezető oldalon a Dombóvári úttól az Építész utcáig a külső sávban haladhatnak.

A kerületünket is érintő tömegközlekedési járatok közül módosul a 33-as, a 86-os, a 103-as és a 153-as autóbusz, valamint a 19-es és a 41-es villamos útvonala. A buszjáratok már az előkészítő munkálatok kezdetétől, tehát péntek estétől megváltoznak.


33-as autóbusz
A 33-as autóbusz a Móricz Zsigmond körtér felé az Építész utcáig eredeti útvonalon, majd az Építész utca–Fehérvári út–Móricz Zsigmond körtér végállomás útvonalon halad. A Kondorosi út, a Budafoki út 215., a Galvani utca, a Hengermalom út, a Kelenföldi Erőmű, a Dombóvári út és a Budafoki út/Szerémi sor megálló kimarad.


A buszok az alábbi ideiglenes megállókban állnak meg:
Andor utca: a 973-as autóbusz megállóhelyén,
Etele út/Fehérvári út: a 973-as autóbusz megállóhelyén;
Hauszmann Alajos utca: a 973-as autóbusz megállóhelyén;
Csonka János tér: a 973-as autóbusz megállóhelyén.

86-os autóbusz
A 86-os autóbusz Újbuda, Függetlenségi park felé a Fő utcáig változatlan útvonalon, onnan a Csalogány utca–Széna tér–Széll Kálmán tér–Krisztina körút–Attila út–Dózsa György tér útvonalon, tovább pedig az eredeti útvonalon halad. A Batthyány tér, a Szilágyi Dezső tér és a Clark Ádám tér megálló kimarad.


A buszok az alábbi ideiglenes megállókban állnak meg:
Csalogány utca: a Csalogány utcában, a Medve utca kereszteződése után;
Széll Kálmán tér M: a 39 autóbusz megállóhelyén;
Széll Kálmán tér (Csaba utca): az 5-ös és a 39-es autóbusz megállóhelyén;
Körmöci utca: az 5-ös autóbusz megállóhelyén;
Korlát utca: az 5-ös autóbusz megállóhelyén;
Mikó utca: az 5-ös autóbusz megállóhelyén.


Óbuda, Bogdáni út felé a 86-os a Krisztina térig (Alagút utcáig) változatlanul közlekedik, onnan az Attila út–Vérmező út–Hattyú utca–Batthyány utca–Fő utca–Batthyány tér–Bem rakpart útvonalon, majd tovább az eredeti útvonalon halad. A Clark Ádám tér, a Halász utca és a Batthyány tér megálló kimarad.


A buszok az alábbi ideiglenes megállókban állnak meg:
Alagút utca: az 5-ös autóbusz megállóhelyén;
Korlát utca: az 5-ös autóbusz megállóhelyén;
Körmöci utca: az 5-ös autóbusz megállóhelyén;
Széll Kálmán tér M: a 39-es autóbusz megállóhelyén, a Vérmező úton;
Széna tér: a 39-es autóbusz megállóhelyén;
Mária tér: a 39-es autóbusz megállóhelyén;
Batthyány tér M+H: végállomási leszállóhelyen.

103-as autóbusz
A 103-as busz az Árpád híd felé a Hengermalom út–Szerémi út–Rákóczi út, tovább pedig az eredeti útvonalon halad. A Hengermalom út és a Kelenföldi Erőmű megálló kimarad. A 103-as ideiglenesen megáll a Prielle Kornélia utca kereszteződése után.

153-as autóbusz
A 153-as autóbusz 2014. augusztus 22. péntek 22 órától augusztus 24. vasárnap 20 óráig a Pázmány Péter sétány lezárása miatt terelve közlekedik. A Gazdagréti tér és a Boráros tér között az Irinyi József utcában a Petőfi híd budai hídfőig a menetrend szerinti útvonalon jár, majd a Petőfi híd–Boráros tér–Boráros tér H–Közraktár utca–Petőfi híd, tovább pedig ismét a menetrend szerinti útvonalon halad. Mindkét irányban kimarad az Egyetemváros–A38 hajóállomás és a Magyar tudósok körútja megálló, valamint a Neumann János utca megálló. A 153-as ideiglenesen megáll a Boráros téren a 212-es autóbusz megállóhelyén.

19-es és 41-es villamos
A 19-es és a 41-es villamosok augusztus 23-án szombaton 8 órától 18 óráig a Halász utca lezárása miatt rövidített útvonalon közlekednek a dél-budai végállomásuk – vagyis a 19-es a Kelenföld vasútállomás, a 41-es az Etele út/Fehérvári út - és a Clark Ádám tér között. A Clark Ádám tér és a Batthyány tér közötti szakasz a közúti zárások miatt nem pótolható - közölte a BKK.

A triatlonverseny miatti módosítások érintik a 2-es villamos, valamint a 15-ös, a 105-ös, a 115-ös, a 16-os, a 16A, a 116-os, a 916-os és a 990-es autóbusz útvonalát is (részletek a BKK honlapján).

BKK, Újbuda