Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Nagysebességű internetet kap közel négyszáz iskola

Újbuda   |   2015, október 12 - 15:48
Nyomtatóbarát változatSend by email

100 megabites internettel látnak el sok száz magyarországi iskolát, több mint egymilliárd forintért. Pár év és az egész országban elterjed a szélessávú hálózat.

Több száz iskola kap szélessávú internetelérést, jelent meg a hétfői Közbeszerzési Értesítőben. Az összesen 375 közoktatási intézményről szóló tendert a T-Systems Magyarország Zrt. és az Antenna Hungária Zrt. nyerték meg, több mint 1,3 milliárd forinttal.

A nyílt közbeszerzést a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet írta ki, és a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást kínáló ajánlat lett a nyertes.

A nyertesnek általa kiépített mikrohullámú berendezésekkel kell másodpercenként 100 megabites kapcsolatot telepítenie. A nyertes ajánlattevő jótállási ideje 5 év, a felszerelt eszközök az ajánlatkérő tulajdonába kerülnek.

A projekt a Végponti kapcsolatok fejlesztése a közoktatásban című TIOP program része. A felhívásra két ajánlat érkezett, a másikat a Sagemcom Magyarország Kft. adta be.

Az iskolákon túl az egész országban elterjed a szélessávú internetelérés. A Digitális Magyarország nevű tervezet részeként 2018-ra egymillió háztartás kell hogy hozzáférjen a minimum 30 megabites hálózathoz.

Ez egybevág az Európai Unió azon törekvésével, miszerint 2020-ra a tagországoknak mindenhol biztosítaniuk kell ezt a minimum sebességet.

forrás:origo.hu