Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 20. péntek, Vendel

Nagyszülőket köszöntöttek Gazdagréten

Újbuda   |   2015, szeptember 17 - 11:43
Nyomtatóbarát változatSend by email

A nagyszülők világnapját ünnepelték a Gazdagréti Összefogás Egyesület klubhelyiségében. Király Nóra alpolgármester, önkormányzati képviselő süteménnyel kedveskedett a nagyiknak, akik nélkül sok család nehezen tudná összeegyeztetni a gyereknevelést és a munkát.

Az ünnepségen Király Nóra hangsúlyozta, a nagyszülők segítsége és tapasztalta kincset ér a családoknak. Egészségügyért felelős alpolgármesterként felhívta a figyelmet az egészséges életmódra és a rendszeres szűrővizsgálatokra, amelyeken a megjelenés fiataloknak és időseknek egyaránt javasolt. Kiemelte az egészségügyi prevenciót célzó ingyenes EgészségPart elnevezésű családi rendezvényt, amely szeptember 27-én lesz a Feneketlen-tó partján.

Gazdagréten is rendszeresen ingyenes programok várják az időseket: van például gerinctorna, nordic walking edzés, ezen kívül szerveznek kirándulásokat, előadásokat és kötetlen beszélgetéseket is.

A nagyikat köszöntő ünnepségen a közös játék és kézműveskedés után fodrászkuponokat sorsoltak ki a megjelentek között.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Rendhagyó születésnapi köszöntés  

Rendhagyó módon, közös összejövetellel ünnepelték a kerület nyugállományú katonáit kerek évfordulós születésnapjuk alkalmából. Az önkormányzat dísztermében tartott eseményen az ünnepeltek néhány kedves szó kíséretében átvehették a szervezőktől a Simicskó István honvédelmi miniszter által aláírt okleveleket, valamint a külön erre az alkalomra készített ajándékcsomagokat.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.