Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Nemzeti konzultáció a kerületben

Újbuda   |   2017, október 27 - 14:49
Nyomtatóbarát változatSend by email

Tömött sorokban várakoztak az érdeklődők, hogy részt vegyenek a Soros-tervről szóló nemzeti konzultációs fórumon, amelynek meghívott vendége Rogán Antal volt.

A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban tartott fórumon Hoffmann Tamás polgármester mondott köszöntőt, és hívta fel a figyelmet a konzultációra. Úgy fogalmazott: a jövő sorskérdéseit közösen kell megvitatni. - A mostani döntéseken múlik, hogy lesz-e korszakváltás Európában - tette hozzá. Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője hangsúlyozta, fontos, hogy a döntést igénylő kérdésekről a magyar lakosság is kinyilatkoztathassa véleményét, főleg az olyan ügyekben, ahol az ország megmaradása a tét. A politikus a migrációval összefüggésbe hozható bűnügyi statisztikáról is beszélt. Szerinte az újkori bevándorlás miatt több mint 1300 ember sebesült meg valamilyen formában, a nők ellen elkövetett erőszakok száma több mint ötven százalékkal nőtt a migrációs térségekben. A nemzeti konzultációs fórum elemeit, a Soros-tervről szóló hét pontot Rogán Antal ismertette. A politikus szerint Soros olyan ideológiát képvisel, amelynek célja, hogy a nemzetállamok meggyengüljenek és Európa kevert népességű legyen. Úgy látja, a Soros-terv végrehajtását és a bevándorlók behozataláról szóló intézményesített bevezetést meg kell akadályozni. A rendezvény végi kérdések és válaszok közt szó volt a katonák helyzetéről, a külpolitikai változásokról és a Brüsszel elleni fellépés lehetőségéről is.

K. A.