Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Pirog Rachmaninovval

Újbuda   |   2018, május 17 - 15:03
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az orosz kultúrát ismerhette meg a közönség az Albertfalvi Közösségi Házban május 12-én. Az Orosz Napon a színház, a zene, a tánc, a képzőművészet és a gasztrokultúra szerelmesei is találtak megfelelő programot.

A Kályha Galériában június 11-ig azok is megtekinthetik Zicherman Sándor orosz tájakról, templomokról festett képeit, akik lemaradtak az Orosz Napról, amelynek fő támogatója az Orosz Kulturális Központ, Újbuda Önkormányzata és Farkas Krisztina önkormányzati képviselő volt.

A megnyitót követően Rachmaninov darabokat játszott Szabó Marcell zongoraművész, fellépett a Radoszty Ének- és Táncegyüttes. Alekszander Kabanov orosz származású, Budapesten élő festőművésznek is tárlata nyílt ezen a napon a közösségi ház földszintjén. Az est fénypontja a Budapesti Orosz Stúdiószínház előadása volt, amely az Élet apró örömei címmel fogta össze Csehov elbeszéléseit. Rendezője Zinaida Zicherman-Szokolova, Zicherman Sándor festőművész felesége.

A programon lehetőség nyílt az orosz gasztronómia megismerésére: a orosz süteményeket, kekszeket és pirogot is kóstolhattak a résztvevők.

D. B. S.