Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Szarvasbőgéstúrák és szakvezetések a Pilisi Parkerdőben

Újbuda   |   2016, augusztus 31 - 14:47
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Pilisi Parkerdő Zrt. vadászok vezetésével éjszakai túrákat szervez, amelyeken a gímszarvasok bőgését hallgathatják a résztvevők - közölte az erdőgazdaság szóvivője szerdán.

Lomniczi Gergely elmondta: a szarvasbőgéstúrákon egy-egy alkalommal korlátozott létszámú érdeklődőt fogadnak, és a helyszínen részvételi díjat kell fizetni. Ajánlott lámpával és távcsővel felszerelkezni, illetve az időjárásnak és a terepnek megfelelő öltözékben és lábbeliben érkezni.
A túrák az erdőgazdaság budapesti, visegrádi, valkói erdészetében és a Budapesti Vadasparkban lesznek szeptember közepétől október végéig, helyszínenként változó időpontokban. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges, amelynek részletei a www.parkerdo.hu oldalon olvashatók.
A túra résztvevői hivatásos vadász vezetése mellett ismerhetik meg az esti erdők hangjait, valamint szarvasbikák nászhangját, a szarvasbőgést is. A gímszarvas kifejlett, párzásra kész bikái nász idején, szeptember tájt bőgéssel hívják fel magukra a szarvastehenek figyelmét, míg a háremüket őrző hímek riválisaik elriasztása, erejük fitogtatása céljából is bőghetnek - ismertette a szóvivő.
A bőgés az állatok fizikai állapotáról, méretéről és a vérmérsékletéről is információkat adhat. A többszólamú és változatos hangerejű szarvasbőgés alkonyattól kezd erősödni, mert a nagyvad nem kedveli a hőséget.
A Pilisi Parkerdő Zrt. az ország egyetlen parkerdőgazdasága, 65 ezer hektár erdőterületet kezel Pest és Komárom-Esztergom megyében a Gerecse, a Pilis, a Visegrádi és a Budai-hegység, a Gödöllői-dombság, valamint a Csepeli-síkság területén. A cég kezelésében lévő erdőket évente mintegy húszmilliónyian látogatják, a kirándulókat csaknem 1000 kilométer jelzett turistaút, mintegy 600 kilométernyi ajánlott erdei kerékpáros útvonal és több kilátó várja.

MTI