Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Szorosabb együttműködésre törekszik az önkormányzat az egyházakkal

Újbuda   |   2015, február 5 - 11:16
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újévi fogadást tartottak egyházi képviselők és közfeladatok ellátásával foglalkozó egyházi intézmények, óvodai, iskolai valamint önkormányzati vezetők február 3-án. Az eseményen szó volt a kerületet érintő legfontosabb egyházügyekről, felelevenítették továbbá az elmúlt év eseményeit, eredményeit és veszteségeit.

Az eseményen Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár összefoglalta az elmúlt év törvényi változásait, beszámolt a közvetlen egyházi támogatások mértékéről, a pályázati lehetőségekről és az egyházi ingatlanok sorsának rendezéséről.

Az elmúlt év legnagyobb egyházi sikere, hogy új római katolikus templom épült Újbudán. A Boldog Meszlényi Zoltánról elnevezett épületet Erdő Péter bíboros, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke szentelte fel. A résztvevők további eredménynek tartják, hogy újra lett egyháztanácsnok a kerületben, miután a képviselő-testület még novemberben döntött Gyorgyevics Miklós kinevezéséről, akinek legfőbb célkitűzése, hogy az egyházak és az önkormányzat kapcsolatát szorosabbra fűzze a korábbinál.

Az önkormányzat három éve tagja a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulásnak. Ebből alakult az az elképzelés, hogy zarándoklatokat szervezzenek kerületi fiataloknak, melyben Molnár László alpolgármester számít az egyházak együttműködésre. Elsődleges célcsoportba az érettségizett fiatalok tartoznak, de a program nyitott középiskolások és egyetemisták előtt is, a fiatalok alkotta közösségek pályázhatnak táborozási költségeik csökkentésére. Másodlagos célcsoportb a hatvan év felettiek tartoznak, az alpolgármester a 60 pluszos programokkal kapcsolatban is szorosabb együttműködésre számít az egyházak képviselőivel. Fontosnak tosnak, hogy hívők és nem hívők egyaránt résztvehessenek az egyházi programokon, ezért szerinte ezeket a programokat célszerű volna  nem egymástól függetlenül, egymással párhuzamosan szervezni, hanem inkább egymást erősítve.

Az elmúlt évben veszteségekkel is szembe kellett nézniük az egyházaknak. A megjelentek ide sorolták az albertfalvi Hollai Antal atya, Verbényi István atya valamint a pálos szerzetes Aczél László Zsongor atya halálát. Jó hírnek tartják viszont, hogy új plébános érkezett Albertfalvára Vénusz Gellért atya személyében, illetve az adventista egyházközségbe Simon Zsolt lelkész kezdte meg a szolgálatot. A pozitív hírek sorát erősíti az is, hogy egy fiatal rabbi, Radvánszki Péter is bemutatkozott a fogadáson.

H.L.