Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Teltházas koncert Albertfalván az időseknek

Újbuda   |   2016, október 3 - 13:16
Nyomtatóbarát változatSend by email

Nagyszabású rendezvénnyel ünnepelték az Albertfalvi Közösségi Házban az Idősek Világnapját a helyi szépkorúak. A hagyománynak megfelelően idén is az Albertfalvi Opera és Dalstúdió koncertezett, a „Csak a szépre emlékezem” gálaest ezúttal is teltházas volt.

Csák József operaénekes, az Albertfalvi Opera és Dalstúdió vezetője volt az Idősek Világnapjához kapcsolódóan, az Albertfalvi Közösségi Házban tartott gálaest házigazdája. A rendezvényen felköszöntötték a dalstúdió alapítóját, korábbi vezetőjét Barna Istvánt is, akinek a rendezvény védnöke, Hoffmann Tamás polgármester küldött díszoklevelet tevékenysége elismeréseként.

Farkas Krisztina, Albertfalva önkormányzati képviselője örömét fejezte ki, hogy ezen a napon is élményekkel gazdagíthattak sok idős embert. Szerinte a dalstúdió tagjai profi előadóművészek, akik sok évtizedes szakmai tapasztalattal 60 év felett is lendületesen, energikusan szórakoztatják a nagyérdeműt. Úgy véli, ők az aktív időskor példamutatói.
Az eseményt Hegedűs Valér zongorajátéka tette teljessé.

D. B. S.