Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Új pályázati lehetőség műszakiaknak

Újbuda   |   2016, február 18 - 15:37
Nyomtatóbarát változatSend by email

Műegyetemi kutatók és hallgatók pályázhatnak kutatási projektjeik vagy TDK-pályaművük következtetéseinek és kérdésfelvetéseinek szélesebb körű népszerűsítésére.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pro Progressio Alapítvány és az Élet és Tudomány folyóirat közös pályázatot hirdet műegyetemi oktatóknak, kutatóknak, nappali tagozatos hallgatóknak és doktoranduszoknak, hogy közérthető, ismeretterjesztő formában mutassák be kutatási területüket, legújabb tudományos eredményeiket és ezek gyakorlati hasznosításának lehetőségeit.

Kollár László, a BME tudományos és innovációs rektorhelyettese jelentősnek minősítette a lehetőséget a mérnökök, a tudósok és a gazdasági szakemberek számára, akiknek legfontosabb feladatuk, hogy alkossanak, kutassanak, és új terméket hozzanak létre. „Ma már az is lényeges, hogy az eredményeket a társadalom is megismerje, és ehhez a nagyon elvont témákat is úgy kell megfogalmazni, hogy azt az átlagos iskolázottságúak is megértsék. A közvetlen tudományos vagy innovációs eredményen túl további értéket jelent, hogy a tudós taníthat, modern ismereteket adhat át, formálhatja az emberek gondolkodását és fontos szempontokat mutathat meg” – tette hozzá. A rektorhelyettesnek meggyőződése, hogy mindebben segíthet az Élet és Tudomány szakértőinek támogatásával a jelen pályázat.

A pályaműveket két kategóriában nyújthatják be az érdeklődők: a BME kutató kategóriában minden olyan tudományos kutató vagy egyetemi oktató indulhat, aki a BME-vel alkalmazotti jogviszonyban áll. A BME hallgató kategóriában minden, a Műegyetem teljes idejű alapképzésében, mesterképzésében, egységes osztatlan és doktori képzésében aktív, nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkező diák pályázhat.

A felhívásra benyújtott pályaműveket egy szakmai zsűri véleményezi, amely műegyetemi oktatókból-kutatókból és az Élet és Tudomány folyóirattal kapcsolatban álló tudományos újságírókból áll. A legjobbnak minősített értekezések meg is jelennek a lap hasábjain. A pályázat kiírói a nyertes oktató-kutató szerzőket pénzjutalomban, a hallgatókat pedig ösztöndíjban részesítik „kutatási tevékenységük további eredményes folytatása érdekében”.

A kutatói kategória helyezettjei, 75, 100 és 125 ezer forint jutalomban, míg a hallgatói szekció legjobbjai 50,75 és 100 ezer forint egyszeri ösztöndíjban részesülhetnek.

A pályázat benyújtásának feltételei:

- a tudományos értekezéseket május 15-ig lehet benyújtatni e-mailben az eltud@eletestudomany.hu címre, „BME–ÉT cikkpályázat” jeligére

- a dolgozatok terjedelme szóközök nélkül 9.000-10.000 karakter lehet, a tartalom szemléltetésére 3-4 képillusztrációt mutathat be a cikk írója

- a benyújtott pályázatok a szerző tanszékvezetőjének aláírásával ellátott pályázati lappal együtt érvényesek

A díjakat a Műegyetemen adják át 2016 júniusában.

forrás:bme.hu