Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Újbudán lakást venni jó

Újbuda   |   2017, január 4 - 14:56
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az elmúlt két évet a befektetők rendkívül erős jelenléte határozta meg a budapesti belvárosban. A növekvő kereslet és az emelkedő ingatlanárak mögött elsősorban a rövid távú lakáskiadás, mint üzleti lehetőség állt. A helyzet azonban változóban van – áll a Balla Ingatlanirodák közleményében.

Egyre kevesebb a pénz a befektetőknél, ennek ellenére még mindig akadnak olyanok, akik a lakáspiacon szeretnék elhelyezni megtakarításaikat. Erre kiváló lehetőséget kínálnak az újépítésű projektek Budapesten. Azonban kérdés, hogy érdemes-e még a belvárosi kerületeket megcélozni, mivel egyre többen hagyják abba az úgynevezett airbnb-zést. A befektetők várakozásai sokszor nem igazolódtak vissza: ingatlanaikat teljesen lelakták a turisták, nem hozta a remélt bevételeket, és kiderült, hogy sokak számára túl sok vele a munka.

A belvárosban sok társasháznak van elege abból, hogy a házban éjszaka is rendszeren ki-be járnak a turisták. Balla Ákos tulajdonos-ügyvezető szerint azonban rövid távon nem várható a rövid távú lakáskiadás megszűnése. Egy ingatlanpiaci befektetés mintegy 15 éves megtérülést jelent, márpedig, ha 2-3 éven belül akár jelentősen megváltozhat a piac, akkor komoly veszteség érheti azt, aki most egy újépítésű, belvárosi lakásba fekteti a pénzét.
Nem biztos tehát, hogy megéri a jelenlegi árakon ingatlant vásárolni a belvárosi kerületekben befektetési célból. Különösen, hogy mint a KSH legutóbbi adataiból is kiderült, a legnagyobb áremelkedés a belvárosban, vagyis az V., VI., VII. és IX. kerületekben következett be, a budai kerületek, például a XI. kerület, vagy éppen a XIII. és a XIV. kerület csak a középmezőnyben szerepelt az árak növekedését tekintve.
A négyzetméterárak jelenleg 400 ezer forintnál indulnak a belső kerületekben, de persze a népszerűbb utcákban ennél jóval magasabb, akár 800 ezer is lehet. Az újépítésű lakások hasonló áron vagy ennél néhány százezer forinttal nagyobb összegért vásárolhatók meg négyzetméterenként.
Alaposan meg kell tehát gondolnia a lépését annak, aki a belvárosban ennyiért most újépítésű lakást vásárolna befektetési céllal, mert egyáltalán nem biztos, hogy megtérül számára a befektetése. Balla Ákos szerint érdemesebb máshol körülnézniük, mert ez a rizikó nem áll fenn az olyan lokációkban, mint például a XI. vagy a XIII. kerület. Ezekben a kerületekben ugyanis kisebb volt az áremelkedés mértéke, ráadásul az újépítésű projekteknél is mérsékeltebbek az árak. Ha például az újbudai Elite Parkot vesszük, akkor ott az átlagár - a fajlagosan drágább garzonok és a penthouse-ok nélkül - 500-550 ezer forint között alakul négyzetméterenként. Ráadásul az is fontos tényező, hogy ezekben a kerületekben a bérlők hosszú távú bérlők, akik a közelben tanulnak vagy dolgoznak, és Balla Ákos szerint számuk jóval nagyobb, mint az airbnb-s turistáké, így biztosan lehet rájuk alapozni egy jól megtérülő ingatlanbefektetést.

Újbuda