Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Ünnep: változások a vonatközlekedésben

Újbuda   |   2018, március 13 - 13:41
Nyomtatóbarát változatSend by email

Március 14-én pénteki, 15-én szombati, 16-án és 17-én ünnepnapi, 18-án vasárnapi közlekedési rend szerint közlekednek a vonatok – derül ki a MÁV-Start sajtóközleményéből.

A hosszú hétvégén várhatóan jelentős utasforgalomra lehet számítani, ezért a vasúttársaság az elővételes, illetve online menet- és helyjegyvásárlást ajánlja az utazóknak. Ehhez érdemes igénybe venni a jegyautomatákat is.

A 26 éven aluli fiatalok az ünnepnapokra és hétvégékre érvényes 33 százalékos kedvezményt is igénybe vehetik március 14-én 10 órától március 18-án éjfélig. Mindemellett a gyermekek, kis és nagy családok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, nyugdíjasok is élhetnek a szokásos kedvezményekkel, valamint az új csatornakedvezményekkel – hívják fel a figyelmet.