Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 24. vasárnap, Gellért, Mercédesz

Zenés időutazás a gazdagréti halászléfőzésen

Újbuda   |   2017, szeptember 4 - 09:20
Nyomtatóbarát változatSend by email

29. alkalommal tartottak Halászléfőző Versenyt Gazdagréten, a zsűri több mint hatvan féle halétket kóstolt végig. Az önkormányzat támogatásával, a KözPont Kft. szervezésben megvalósult rendezvény fővédnöke Simicskó István honvédelmi miniszter és Hoffmann Tamás polgármester volt.

Simicskó István, a kerület országgyűlési képviselője jóvoltából azoknak is jutott a gazdagréti halászléből, akik nem vettek részt a versenyen. Volt, aki szomszédjának, más pedig ismerőseinek is vitt a többszáz adag ételből.

A versenyzők hatvannál is több féle halászlét főztek, ezért a főzőverseny zsűrije idén sem volt könnyű helyzetben. Karinthy Márton színházigazgató, Hőnyi Gyula a KözPont kft vezetője és a zsűri elnöke Kulcsár János azonban 2017-ben is megtalálta a legízletesebb ételeket. A nagy hagyománnyal rendelkező esemény fődíját egy, a programra először nevező versenyző érdemelte ki, de mások is értékes nyereményekhez jutottak. A támogatók által felajánlott ajándékokat Hoffmann Tamás polgármester adta át a díjazottaknak.

A verseny hírnevét növeli, hogy nemcsak Újbudáról, hanem a főváros más kerületeiből is érkeztek önjelölt séfek a családi napra.

A szervezők zenés időutazásra hívták az érdeklődőket; a program része volt a Szomszédok ünnepének, azaz a 30 évvel ezelőtt indult teleregény, a Szomszédok jubileumának. A sorozat egyik szereplője Malek Andrea, a Budapest Jazz Orchestra kíséretével adott koncertet a szombati programon, de fergeteges élményt nyújtott rajongóinak Fatima és Zoltán Erika, valamit felléptek az Újbudai Petőfi Musical Stúdió tagjai is. Az estet Arató András disco-ja zárta a gazdagréti domboldalon.

D. B. S.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Itt az ELEVEN Ősz: finn forgatag a Bartókon  

Negyedik alkalommal rendezik meg az ELEVEN Ősz fesztivált a Bartók Béla úton. Budapest kulturális főutcáján ezúttal Finnország mutatkozik be szeptember 21-24 között, a Bartók Béla Boulevardon lesz mobilszauna, mölkky, finn design termékek, a skandináv ízek kedvelői finn desszerteknek, ételeknek és kávékülönlegességeknek örülhetnek.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.