Pink délután Újbudán
Pink délutánt rendeztek a mellrákban szenvedőknek a Malom Közösségi Térben. A január 19-ei rendezvény célja az volt, hogy hasznos tanáccsal lássa el az érintetteket, segítve ezzel gyógyulásukat.

FÉNYEK címmel nyílt kiállítás a Magyar Üvegművészeti Társaság nyolc tagjának alkotásaiból a B32 Galéria és Kultúrtérben január 19-én.
Újbuda Önkormányzata az Újbuda 60+ Program szervezésében ismét megrendezi a már hagyománnyá vált„60+ Nőnapot” a korábbi évekhez hasonlóan. 2017. március 8-án, szerdán a kerületben élő, hatvan év feletti hölgyeket hat helyszínen és időpontban köszönti a polgármesteri vezetés. A vendégeket egy kis meglepetéssel, ünnepi műsorral és vendégfogadással is várják.
A szervezők azt javasolják, hogy mindenki a saját lakóhelyéhez legközelebbi programon vegyen részt. További kérdés esetén az alábbi elérhetőségeken érdeklődhetnek:

Előterjesztések és meghívó a Gazdasági Bizottság 2017. március 9-ei ülésére
Országos tűzgyújtási tilalmat rendelt el a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken. Aki a tűzvédelmi rendelkezéséket megszegi, erdővédelmi bírsággal sújtható. A tilalom feloldásáról a tűzveszély elmúltával intézkednek.
A pedagógusok legfőbb feladata, hogy szeretetben élő, boldog és minden szükséges tárgyi tudással rendelkező felnőtteket neveljenek a gyerekekből – hangzott el az idei Újbudai Pedagógia Napokon.
A BKV rendkívüli karbantartás miatt lezárta a 4-es metró egyik Szent Gellért téri liftjét, mert szerdán és csütörtökön utasok szorultak a felvonóba.
A Nemzetközi nőnap hagyománya 1857. március 8-án indult útjára amerikai nők demonstrációival, akik a rossz munkakörülmények, és az alacsony fizetések ellen tiltakoztak. A Nemzetközi nőnap gondolata először a századfordulón merült fel. 1866-ban fogadta el a Nemzetközi munkásszövetség a nők hivatásszerű munkavégzéséről szóló határozatot.

Arany János 1817. március 2-án Nagyszalontán született idős szülők kései gyermekeként. Rendkívül érzékeny, zárkózott, magába forduló lett, de szalontai csodagyereknek számított érdeklődése, tájékozottsága révén. Tizennégy évesen segédtanítói állásából támogatja szüleit, beiratkozik a debreceni református kollégiumba, majd vándorszínésznek áll.

Meghívásos képzőművészeti és irodalmi pályázatot hirdetett 14-19 év közötti fiatalok számára a Clavis Irodalmi Ügynökség. A díjazott alkotásokból a Bartók 1 Galériában nyílt kiállítás március 8-ig látható.