MAMŰ Társaság kiállítása a K.A.S. Galériában
1114 Budapest, Bartók Béla út 9.
1114 Budapest, Bartók Béla út 9.
Iskolakezdésre új sportburkolatot és nyílászárókat kapott az Őrmezei Általános Iskola tornaterme – derült ki az augusztus 31-én rendezett tanévnyitón. A felújítást TAO-s pályázat segítségével finanszírozta az önkormányzat.
Eltávolítják a Feneketlen-tóból, majd a Fővárosi Állat- és Növénykertben helyezik el a tóban elterjedt nem őshonos teknősöket. A tó üzemeltetője, a FŐKERT Nonprofit Zrt. a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályával együttműködésben végzi az állatok kifogását.
A Magyar Elektrográfiai Társaság / MET tisztelettel és szeretettel meghívja Önt Bohár Andárs (1961-2006) emlékkiállítására.
Szeptember 3-án rendezi Gazdagréten a 28. Halászléfőző Versenyt Újbuda Önkormányzata valamint a kerület média- és kulturális tevékenységét összefogó KözPont Kft. A szervezők a tavalyi év mintájára idén is kiegészítő programokkal várja a csapatokat és az érdeklődőket a szokásos helyen, a Gazdagréti út és a Rétkerülő út közötti parkban.
12. Újbuda Jazz Fesztivál
Már nem csak tévében, hanem hivatalos youtube csatornákon is elérhetőek az A38-on készült koncertfelvételek - derült ki a Petőfi-híd újbudai lábánál kikötött kulturális- és buliközpont szezonnyitó sajtótájékoztatóján.
A magyar színházi élet színe java megjelent Buda első kőszínházában szeptember 1-én. A vendégek a közönséggel együtt egy sztárokat felvonultató gálaműsorral ünnepelték meg a 35. évad kezdetét, valamint Karinthy Márton színházigazgató születésnapját. Az évadnyitó gálán Újbuda polgármestere, Hoffmann Tamás is részt vett.
Szeptember első vasárnapja a nagyszülők világnapja, erre hívja fel a figyelmet a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) közös rendezvénye pénteken - hangzott el az M1 csatornán.
A hétvégén mossák Budapesten az Erzsébet hidat, ezért szombaton és vasárnap forgalomkorlátozásokra kell számítani a hídon - írja közleményében a FKF Nonprofit Zrt.
Szeptembert repülő, nevető ifjú személyesítette meg, bíborruhában, fején köleskoszorúval. Jobbjában Mérleggel, a hónap jelével, baljában szőlővel és más gyümölccsel teli bőségszaruval. Az ifjút szőlő koszorúzta.
Az idén 14. alkalommal rendezik meg szeptember 2-11 között a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt a szerző születésének 205.; halálának 130. évfordulója alkalmából a Zeneakadémián.
Az idén 14. alkalommal rendezik meg szeptember 2-11 között a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt a szerző születésének 205.; halálának 130. évfordulója alkalmából a Zeneakadémián.
Kezdődik az iskola, az unokák napok óta lázasan, vagy feszülten készülődnek. Sok családban a nagyszülőkre ezzel kapcsolatban is feladatok, terhek hárulnak. Megvásárolni azt a rengeteg eszközt, ruhaneműt, amire majd szükség lesz, befizetni az első havi napközit, ebédet, időben elvinni, elhozni a nebulót az iskolából. Ez mind nagyon fontos segítség az amúgy is izgalomban lévő gyermekeknek, az elfoglalt szülőknek.