Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 31. péntek, Angéla, Petronella

Bölcsődék Napja: példát mutatunk  
 

Országosan is példaértékű tevékenységet folytatnak a nevelők és gondozók az újbudai bölcsődékben – hangzott el a Bölcsődék Napja rendezvényen.

Milliárdok vannak az idén lejáró Szép-kártyákon  

Több mint 4,3 milliárd forint idén május 31-én lejáró, 2016-ban kapott juttatás van még a Széchenyi Pihenőkártyákon, a fel nem használt pénzek automatikusan visszakerülnek a befizető munkáltatók bankszámláira - derült ki az MTI által megkérdezett kártyakibocsátók tájékoztatásából.

Felújítva kerül újra a mozikba a Szaffi  

Május 3-tól az országos mozihálózatok műsorára kerül digitálisan felújított, 21. századi kép- és hangminőségben Dargay Attila Szaffi című, Jókai Mór A cigánybáró című kisregényéből készült rajzfilmje.

Emlékezés a BEAC pályára  

Fotó: beac.hu

Május 8-án a Mező utcai BEAC-stadion helyén, az Allee parkjában állít emléket az egykori pályának a BEAC az EMMI, a Magyar Olimpiai Bizottság, Újbuda Önkormányzata és az Allee bevásárlóközpont. Az eseményre a Magyar Sport Napja és a BEAC-120 emlékév alkalmából kerül sor.

Főszerepben az érzelmi intelligencia  
 

Polus Enikő, az Újbudán működő Mesekő Alapítvány alapítója és ügyvezetője volt a vendége az Albertfalvi Közösségi Ház Női Sarok című előadássorozatának április 18-án. A program témája az EQ, azaz az érzelmi intelligencia volt.

Tünemények az Újbuda Galériában  

Egy sokoldalú, változatos technikákat alkalmazó festőművész kiállítása nyílt meg az Újbuda Galériában április 18-án. Török Anikó eredetileg dísznövénykertésznek tanult, majd megismerte a képzőművészetet.

Új 50 forintost hoz forgalomba az MNB  

A Magyarországon megrendezésre kerülő Divízió I/A Jégkorong Világbajnokság alkalmából az 50 forintos forgalmi érme emlékváltozatát bocsátja ki a Magyar Nemzeti Bank. A különleges fémpénz 2 millió példányban kerül forgalomba.

Szombaton változik a közlekedés  

Hétvégén ne megszokásból közlekedjen, hanem érdemes előre tájékozódni. Munkanap áthelyezése miatt ugyanis változik a vonatok és a HÉV menetrendje. 

Nyílt nap az Izotóp Intézetben  

Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját az Izotóp Intézet. Ennek alkalmából nyílt napot szerveznek, amelyre minden 16 éven felüli érdeklődőt várnak.

Kettős újbudai győzelem a Vivicittán  

Összesen negyedmillió kilométert futottak a résztvevők a 33. Telekom Vivicitta Városvédő futáson, azaz mintegy 6-szor körbeérték volna a Földet. A kétnapos eseményre több mint 28 000 nevezés érkezett, 84 országból és 1150 magyar településről regisztráltak a versenyzők.

Új művészeti és design sorozat a B32-ben  

Formabontók- képzőművészet a mindennapokban címmel indít új beszélgetés-sorozatot a B32 Galéria és Kultúrtér. A beszélgetéseket Oltai Kata művészettörténész vezeti, aki a meghívott vendégek segítségével a legfrissebb képző- és iparművészeti jelenségeket és trendeket térképezi fel, elsőként Vágó Réka és Tomcsányi Dóra designerekkel.

Idén lehet jelentkezni a Legszebb konyhakertek programra  

2018április1714:15

Kovács Szilvia ötletgazda, Karcag város alpolgármestere által létrehozott „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz csatlakozva Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata meghirdeti „A legszebb konyhakertek” programot.

Klímavédelmi mammutszervezet jött létre  

A Klímabarát Települések Szövetsége (KBTSZ) és az Energiahatékony Önkormányzatok Szövetsége (EHÖSZ) összeolvadásával létrejött az ország legnagyobb klímavédelmi és energetikai önkormányzati szakmai szövetsége. Az egyesülésről a KBTSZ április 12-én tarott közgyűlésén határoztak.

Modern album pörgött a Lemezjátszón  
 

Bár már első, 1991-es albumával sikeres lett a Pearl Jam, a B32 Galéria és Kultúrtér Lemezjátszó című sorozatában most nem ezt, hanem a 2009-es Backspacer lemezt hallgatták. Az albumszakértő a 30Y frontembere, Beck Zoli volt.

Sportos írók és költők emlékeztek Esterházy Péterre  
 

A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) és a József Attila Kör (JAK) tagjai a Bikás parkban szervezték meg az első Futball-EP-t, a 2016-ban elhunyt írónak, Esterházy Péternek emléket állító focitornát a Magyar Próza Napján. A mérkőzések szünetében felolvasásokat tartottak a népszerű szerző műveiből, valamint levetítették az Idő van című filmet is, amelyet Gothár Péter rendezett Eszterházy írásából.

Szavalóktól volt hangos Őrmező  
 

Április 13-án, pénteken rendezték meg az Őrmezei Közösségi Házban a XVII. Újbudai Jancsó Adrienne Vers- és Prózamondó Versenyt. A Magyar Költészet Napjához kapcsolódó eseményre babonáról szóló költeménnyel vagy prózával nevezhettek az újbudai általános- és középiskolások.

Évfordulót ünnepeltek a Mozgolóda óvodában  

Több mint negyven éve nyílt meg a jelenleg Mozgolóda néven ismert óvoda a Lecke utcában. Ez adta az apropóját, hogy fogadással és zöld fal átadásával ünnepeljenek április 13-án.

Forgalomkorlátozások a hétvégén  

A hétvégi 33. Vivicittá Félmaraton futóverseny. miatt több helyen lesz forgalomkorlátozás Budapesten. A vasárnapi lezárások miatt számos közösségi közlekedési járat forgalma, útvonala is módosul.

Extrém virágkavalkádot hozott a megkésett tavasz  

Az elhúzódó tél miatt a kora márciusi virágok egy hónap késéssel nyílnak, vegyülve az áprilisi növényekkel, ezért ezen a tavaszon igazán színes és illatos sétákban lehet részünk. A Magyar Madártani Egyesület összegyűjtötte a most nyíló virágokat.

Csopaki szőlőműves Újbudáról  

2017-ben nyerte el a Borászok Borásza díjat Jásdi István, aki fiatalkorát kerületünkben töltötte, testvére ma is itt él. A csopaki bortermelő élete kész regény – szerencsére meg is írta, ki is adták Mi maradunk! címmel. Az idén megjelent kötet nem az első írása a borásznak. Szerenád a szőlőben című munkájában szőlőbirtoka történetét írta meg, felkutatva elődei históriáját is. Az új könyv Jásdi István népes családjának története. Négy generáció sorsa és két évszázad bontakozik ki, köztük az újbudai esztendők is. A szerző itt élte meg 1956 reményét és borzalmait, egész életét meghatározták ezek az emlékek, amelyeket közösen idéztünk fel az Ibrahim utcában.

Ne akarjon vasárnap hajnalban e-matricát venni!  

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. előre tervezett karbantartási munkálatai miatt április 15-én, vasárnap éjszaka 1 és hajnali 5 óra között a Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren keresztül sem lehet e-matrica és HU-GO viszonylati jegyeket vásárolni.

Oldalak